top of page

Madonna della Corona Szentély

Fekvése

Ez a különleges hely nem a Garda-tó partján van, és nem is lehet innen a tóig még csak ellátni sem.  Mégis felkerült a honlapra, mit minden olyan hely, amely értékes számomra. Ide az egyedülálló hangulatért és a templom valószínűtlenül meredek fekvése miatt érdemes eljönni.

A Baldo-hegy területén található, de nem a tó felőli oldalon, hanem a "hátsó" részén, az Adige folyó völgyére néz.

A 774 tengerszint feletti magasságot megsokszorozza, hogy a szinte függőleges sziklára épült, úgy érezzük, mintha kis keskeny peremen egyensúlyozva kellene végig oldalaznuk, nehogy leessünk. Mégis, amikor a templom előtt állunk, szilárdságot és erőt érzünk. Belsejében jól láthatóan összeforrott az épület a sziklával. 

Megközelítése több módon lehetséges, autóval Affi, Caprino Veronese felől Spiazzi irányában az Sp 8-as úton.

A kis településen leparkolva, gyalog lesétálva majd lépcsőzve is eljuthatunk célunkig, illetve a rendszeres kisbusz járattal, amelynek segítségével kisgyerekesek és a nehezebben mozgóknak sem kell lemondaniuk erről a kirándulásról. 

IMG_3459.JPG
IMG_3446.JPG
IMG_3410.JPG
IMG_3404.JPG
IMG_3402.JPG
IMG_3385.JPG
IMG_3359.JPG
IMG_3354.JPG
IMG_3352.JPG

Szikla

Közelről látjuk jól a templom és a szikla illeszkedését, teljesen összefortak. 

Kilátás

774 méteres tengerszint feletti magasságról fantasztikus kilátás nyílik az Adige völgyére. 

Zarándokhely

Már az 1300-as években remeték lakta hely volt. A XV.században angyalok egy festett kőből készült Madonna szobrot hoztak ide, ahová a templomot építették. a XVII.században már olyan sokan zarándokoltak a szoborhoz, hogy naponta 15 misét tartottak. Hálából és a gyógyulásokért hagyott köszöneteket, képeket, tárgyakat kiállították. 

IMG_3464.JPG

Megközelítése

Akár lentről-akár fentről tesszük, 1500-1600-as években faragott lépcsőkön járunk elődeink nyomában.  

bottom of page