top of page

Grazie! Il messaggio è stato inviato.

Római villák a Garda-tó körül

Római kor

A tó körül a már az ókori rómaiak idején is üdülők létesültek. Természetesen fontos volt a terület védelme is, ezért a legnagyobb kastélyok magaslatokon helyezkedtek el már akkor is és körbe voltak kerítve. A térképen jól látható, hogy főleg a bresciai oldalon mennyi villát illetve sírt találtak. Sirmione, Toscolano és Desenzano a legismertebbek, de Manerba, Padenghe, Saló, Peschiera és Brenzone is büszkélkedhet ókori maradványokkal. A terület fekvése, fontossága mellett a két nagyváros Verona és Brescia közelsége illetve amiatt kedvelték még a tó déli részét, mert a via Gallica forgalmas kereskedő útvonalon útba esett. A villákhoz kapcsolódtak védelmi feladatok is, kikötők és kereskedelem, de mindegyikre jellemző, hogy luxus színvonalon voltak megépítve és díszítve az akkori elit tulajdonában lehettek, vagy legalábbis magas rangú hadvezérek kezében. 

A sirmionei villa- Catullus barlangjai

A kastély-villa feltételezések szerint egy magas rangú tulajdonosé lehetett, aki az ott lévő katonák vezetését látta el kapitányi szerepben. Catullus nevét a villa csak a reneszánsz korban kapta, miután a költő a tó szépségét megörökítette, és versében említette a települést, érthető romantikus módon "odaképzelték" őt a villába. Ennek a valószínűsége viszont elenyésző, mivel a villa építése Catullus halála utánra tehető.

Sirmione fontos megálló volt a Verona-Brescia útvonalon, stratégiailag kiemelkedő helyen.

A félszigeten volt még egy másik ókori római villa is, ez a longobárd kori kolostor közelében volt, ez a két "támaszpont" volt a két pólusa az akkori védekezésnek. Azon a részén ahol a meredek part védte, nem volt szükség kerítésre. Egyébként a félszigeten végig kőfal húzódott.

A Grotte di Catullo észak-Olaszország legnagyobb területű római kori villája. Augustus császár idején, Kr.u. I.század elején épült. Amikor körbejárjuk a két hektáron elterülő maradványokat, képet kapunk a villa részeinek funkciójáról, betekintünk az akkori rómaiak életébe és nem mellesleg gyönyörű kilátásban lesz részünk a félsziget csúcsáról. 

Amikor a villát magára hagyták, hanyatlani kezdett, majd romossá vált. A romokat lassan belepte a dús növényzet. A kövekből rakott támasztó oszlopok és falmaradványok amelyek a növényzet alól itt- ott kibukkantak, természetes barlang benyomását keltették. Rajta is maradt a név: grotte, azaz barlangok. 

ville romane.JPG
IMG_7629.JPG
IMG_7572.JPG

Sirmione Grotte di Catullo 2021

Sirmionéban a városnézést a Scaligeri vár megtekintésével kezdjük. Kombinált belépőt veszünk, amellyel megnézhetjük "Catullus barlangjait" is, a jegy ezenkívül pedig még a desenzanói római villába is érvényes lesz. (14€, diákoknak ingyenes)

Megismerjük a vár történetét, építésének technikáját, funkcióit, legendáját. 

A kisváros központjában a Grották felé menet felfedezzük a különböző történelmi időszakokból fennmaradt rejtőzködő kincseket. Főszezonban kisvonattal megyünk át a Grottákhoz, így több időt szentelhetünk a terület felfedezésére. 

A római villát teljesen körbejárjuk, felidézzük részeit, funkcióit, és a félsziget csúcsáról elénk táruló hihetetlen kilátásban gyönyörködünk. A Grotték területén található múzeumot is megnézzük, amennyiben nyitva lesz 2021-ben.

A belépéshez előzetes foglalás, bejelentkezés szükséges, ehhez vedd fel velem a kapcsolatot, szívesen segítek!

Magyar nyelvű idegenvezetés az ókori római villákban

Fontos változások a koronavírus miatt- Sirmionei vár és grották, Desenzanoban a római villa és a kastély illetve Toscolano Madernoban a római villa látogatása ONLINE előzetes foglaláshoz kötött!   

www.minitalia.hu

Toscolano Maderno római villa

A második legnagyobb római villa Toscolano Madernoban található.

12 ezer négyzetméteren terült el eredetileg, a hajdani épület déli részét tárták fel. Krisztus utáni II.század elején érte el teljes pompáját egy híres Bresciából (ókori nevén Brixia) származású ókori politikusnak, Marcus Nonius Macrinusnak köszönhetően. Ő Marcus Aurelius császár kedvenc hadvezére volt,  szenátori rangú arisztokrataként komoly karriert futott be 154-ben consulnak nevezték ki és Pannónia kormányzója is volt. 
A Gladiator című mozifilm főhősét, Maximus Meridius Decimust róla mintázták. 

A villa elhelyezkedése a desenzanoival együtt eltér a sirmioneitől. Ott a partra merőlegesen volt tájolva az épület, itt azzal párhuzamosan. 

Ide régebben is csak előzetes bejelentkezéssel lehetett belépni. Ha meg szeretnéd nézni ezt a gyöngyszemet, vedd fel velem a kapcsolatot!

IMG_4995.JPG

Desenzano del Garda római villája 

11 ezer négyzetméteren terült el az épület. Hosszabb időszakon át bővítették, Kr.e. I.századtól a Kr.u.V.századig. 

Az I.században tulajdonosa Flavius Magnus Decentius császár volt, maga a város is róla kaphatta a nevét feltételezések szerint. 

A villa érdekessége "konyha" részén épen maradt gabona malom, amivel a búzát őrölték és a szépen kirakott pult. Különlegessége ezen kívül szépen megmaradt mozaik padlói és a jól látható padlófűtés rendszere. 

IMG_5660.JPG

Desenzano del Garda 2021

A Sirmione kombinált belépő tartalmazza ide is a belépést, érdemes tehát kihasználni. 

Annál is inkább, mert az itteni római villa jóval több lelettel büszkélkedhet, a villa funkcióit illetően. A látványos jelentekkel kirakott mozaikpadlók, freskó részletek, a konyhában használt tárgyak, malom, stb. 

Először körbejárjuk Desenzano központját, a régi kikötőt, Todeschini által tervezett épületeket, a Dómot, belépünk a római villába és megtekintjük leleteit. Eső esetén is praktikus, a romok egy része fedett.

Végül a kastélyból látható kilátással fejezzük éve a városnézésünket. . 

bottom of page