top of page

Vártúra

Várak

A tó körül a barbárok és a hunok kalandozásai, inváziója idején kényszerültek az ott lakók maguk védelmére fallal kerített erődített várakat építeni. A monigai, padenghei és lonatói várakba be tudtak húzódni jószágaikkal együtt a lakosok, de ezekben várúr nem lakott. Gyakran római eredetű romokat használtak fel, arra építettek. A longobárdok után a pontot az "i-re" a veronai Scaligeriek tették fel. Ők egyértelműen jelezték építési stílusukkal politikájukat. (a fecskefarkos várfal a ghibelliniekhez való tartozást jelentette, azaz a császár támogatását a pápa ellenében)

Később a velenceiek fennhatósága alatt alakultak tovább a védelmi építmények, majd Napóleon is "otthagyta nyomát" sok épületen. 

Scaligeri várak

Katélyok, várak a Garda-tó körül: Sirmione, Desenzano, Manerba, Riva, Malcesine, Torri, Lazise

A veronai  Scaligeri család "politikájának" köszönhetően sok helyen megerősítették, átépítették a már meglévő várakat. A tó körül számos jellegzetes fecskefark mintázatú várfallal védett kastélyt látogathatunk meg.

A legszebben fennmaradt kastélyokat Malcesineben és Sirmioneban találjuk. 

Sirmione  belépő: 6€+3€ vizibástya és kikötő

Riva del Garda  belépő: 5€

Torri del Benaco  belépő: 5€

Malcesine  belépő: 6€

Lazise: magántulajdon, nem látogatható

Bardolino: romos maradványok

Garda: a hajdani várra a város felett magasodó hegy neve "Rocca" utal, már csak romos maradványai maradtak. 

Sirmione 

Sirmionéban a Scaligeri vár megtekintését a kikötőnél kezdjük. Ide érdemes kombinált belépőt vennünk, amellyel megnézhetjük "Catullus barlangjait" is, a jegy ezenkívül pedig még a desenzanói római villába is érvényes lesz. (14€, diákoknak ingyenes)

Megismerjük a vár történetét, építésének technikáját, funkcióit, legendáját. 

A kisváros központjában rejtőzködnek még ebből az időszakból fennmaradt maradványok, ezeket is felfedezzük. 

Fénykép0002.jpg

Magyar nyelvű idegenvezetés

Fontos változások a Koronavírus miatt- Sirmione vár és grották látogatása ONLINE előzetes foglaláshoz kötött!   Keress meg emailben, és intézem a foglalást, szívesen segítek.

www.minitalia.hu

Malcesine 

A malcesinei Scaligeri várban a sziklára épült toronyból, több, mint 70 méter magasból letekintve szédítő panoráma tárul elénk nemcsak a Garda-tóra, hanem a felettünk tornyosuló Monte-Baldóra is! 

A várban Goethe emlékszobát rendeztek be, róla is sok érdekes történetet szoktam mesélni. Egy természettudományi kiállítást is fogunk látni, amelyből sokmindent megtudunk a tó élővilágáról.

Megismerjük a vár építésének történetét, szerkezetét, funkcióit és egyéb érdekességeket.

A kikötőnél lévő Kapitányi Palota is megérdemel egy látogatást, a velencei stílusú épületen jól látszanak a korabeli dekorációk és feliratok. 

Magyar nyelvű idegenvezetés 

www.minitalia.hu

IMG_0389.JPG

Grazie! Il messaggio è stato inviato.

bottom of page